2014. május 3., szombat

13.rész: Álom vagy a keserű valóság?

Sziasztok!Sajnálom,hogy csak most tudtam részt hozni de nem volt sem időm,sem ichlettem sem..de most itt van és amilyen gyorsan csak tudom hozom a következőt.Lehet,hogy ma de lehet,hogy csak holnap.Minden képen a héten tuti.Na puszi.Jó olvasást!Szeretlek titeket,hogy velem vagytok.

 -Jack!-sikítottam fel és felültem az ágyon.Álom volt?Igen..az volt.Elaludtam.Az utolsó emlékem az volt,hogy Drake a kezében hozott be a kórterembe.Beletúrtam dús hajamba és magam elé meredtem./Álom volt.Csak álom.De..akkor mi van Jackkel?/A kis asztalra néztem.Egy törött pohár volt rajta./Vagy még sem volt álom??Mi a fene történt velem?/A fejemben egymást kergették a gondolatok.
Az ajtó kinyílt és Drake ijedt feje jelent meg.
-Sikítást hallottam.-mondta és kissé lihegett.-Jól vagy?
-Mi van vele?-kérdeztem halkan.
-Már kevésbé van életveszélyben..-magyarázta.
-Remek..-suttogtam és lecsúsztam az ágyról.-És a pohár hogy tört el?-kérdeztem halkan.Még mindig élt bennem egy olyan érzés,hogy csak meg akar nyugtatni és ő meghalt,hogy a poharat én törtem el.Csak miután beadtak nekem valamit,valószínűleg altatót valaki vissza hozott ide. 
-Mikor behoztalak a nadrágom láncába beleakadt ennek a bigyónak a csipkéje és lerántottam a pohárral együtt.
-Aha..-suttogtam és bólintottam.-Értem..-motyogtam halkan.
-Magánál volt pár perce és a te nevedet mondogatta...-mondta halkan.-És ez már a harmadik volt..Az orvosok azt mondták,ha még egyszer felébred és kimeríti magát..akkor..-de nem fejezte be.
-Oda kell mennem.-mondtam egyből.
-Pihenned kell.-nézett a szemembe.De valahol mélyen ő is tudta,hogy ezt kell tennem.
-Nekem nem forog rajta azt életem,mint neki.Én túlélem ha nem pihennek,de ő nem.-kiegyenesedtem és az ajtó felé léptem.
-Akkor legalább engedd,hogy odáig elvigyelek.-suttogta.Féltett.Túlságosan féltett mindentől.
-Nem kell.-ráztam meg a fejemet.
Kinyitottam az ajtót elindulva a műtő felé.Ő pedig követett minden mozdulatomat figyelve.Belöktem a bejáratot.Az orvosok felpillantottak és rám néztek.Voltak kissé kedvesek,akik már vártak,hogy lenyugtassam majd Jacket,és voltak kevésbé kedvesek,akik azért problémáztak,hogy nekem semmi keresni  valóm sincs itt...Vagyis,valami ilyesmit olvastam ki a szemükből.
Az egyik kedves doktor ellépett az ágy mellől,így helyet kaptam,hogy oda tudjak jutni.Hálásan biccentettem egyet neki és átléptem az ágy és a köztem lévő távolságot.Kezembe vettem kedvesem kezét.Hideg volt.De nem annyira mint az álmomban.Még volt benne élet.Küzdött.Küzdött,hogy velem maradjon,hogy ne hagyjon itt.
-Jack..-suttogtam halkan.Kissé zavart a rengeteg orvos a közelemben,de még is megfeledkeztem róluk.
Szerelmem keze kissé megrezdült és vett egy hallható sóhajt.Megremegtem kissé.Itt van..ébren van.
Egy dokika vette az adást.
-Hagyjuk őket magukra kicsit..-mondta.-Ha kell valami nyomd meg a telefon gombját.-bökött egy vörös gombra a falon lógó telefonon.
-Rendben..-suttogtam és bólintottam.-Köszönöm.-mondtam és hálásan rápillantottam.
-Ez természetes édesem.-mondta és eltűnt a többi dokival.
-Szeretlek..-suttogtam halkan és homlokának döntöttem az enyémet.-Nagyon szeretlek..
Halk dörmögést hallottam.Valószínűleg beszélni próbált.
-Nál...nálam..ne..nem jobban..-mondta halkan,rekedtesen.
Puszit nyomtam arcára.-Ne hagyj itt..oké?
-Igyekszem..-suttogta lehunyva a szemét mikor ajkaim érintették arcát.-Hül..hülye voltam..ső..sőt...idióta..-halk nyögés hallatszott megint.
-Cccsss..ne beszélj..-suttogtam.-Minden rendben lesz..-mert igen,már kezdtem én is abban reménykedni,hogy egyszer felépül.Feleségül megyek hozzá,gyermekeink lesznek,aztán unokáink,még dédunokáink és végül boldogan halunk meg egymást mellett.Amolyan,tipikus tini álom.Még szép.
-Kö..köszönöm,hogy...vagy..nekem.-mondta halkan.
-Az életem vagy,Jackson..Nem tudnék úgy élni,hogy nem vagy mellettem.
 Halványan elmosolyodott és elaludt.Már csak aludt.Ott maradtam mellette.Pontosabban felkuporodtam mellé és elaludtam mellette.
Minden rendben lesz..Így kell lennie.Fő az optimizmus.
Miután már azt hittük minden rendben lesz.És vele tényleg minden rendben alakult,de a nagynénim beteg lett.Az itteni orvosok pedig nem tudták ellátni a betegségét,épp ezért el kellett költözünk.Sose láttam többet Jacket.Csak levélben értesültem arról,hogy ő épségben felépült.

-Szóval kicsoda mondta el,hogy itt vagyok?-mondtam halványan elmosolyodva.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése